Amszterdam, Hollandia fővárosa csatornák partjára, és vízre épült. Az utcákon sétálva az első ami szembetűnik, hogy egyik ház sem egyenes. Dőlnek előre-hátra, jobbra-balra. Egy idő után már nehéz követni, mi a vízszintes. Ez fényképezésnél elég nagy gondokat okozhat.

Amszterdam teljesen sík város, csak a bevásárlóközpont tetejéről, a Westerkirk templom tornyából, és repülőről nézhető meg felülről. Am mindenképpen érdemes, mert gyönyörű látvány tárul a szemünk elé.

Az amszterdami piros lámpás negyed még akkor is nehezen kihagyható, ha az ember szeretné elkerülni. A város egyik fő nevezetessége természetesen a központban van, ahova a turisták áradata biztos hogy magával sodorja az embert. Nappal kiábrándító a rész, ám sötétedés után megtelik élettel, ami még nézelődve is nagyon hangulatos.

Holandia egyetlen működő szélmalom múzeuma Amszterdam szélén van. Nekünk nagyon pozitív élmény volt az idegenvezetőnk magyarázata a működéséről, és funkcióiról. Megtalaláni kicsit nehéz, de mindenképpen érdemes.

A virágpiac Amszterdam belvárosában, de a központtól 15 percnyi sétára található. A nyüzsgő tömegben először észre sem vettük, hogy tulajdonképpen hajókon vagyunk. A rengeteg fajta tulipánhagyma közül nagyon nehéz volt választani, és az árakat összehasonlítani. De természetesen más virághagymák is megtalálhatóak voltak, jóval kisebb arányban.
